HTML

Kalandjaim Bristolban

Egy hónapos bristoli nyelvtanfolyamom története.

Friss topikok

Linkblog

2010.07.27. 00:04 Arwald

1. Fejezet, melyben iskolába megy

 Hétfőn 4 órányi alvás után, reggel 7-kor keltünk nem egészen őszinte mosollyal az arcunkon. :) Gyors mosdás és egyebek, majd a konyhába kikészített cornflakes elfogyasztása után már indultunk is a suliba. A házigazdától még az éjjel megkérdeztem, hol lehet jegyet vagy bérletet venni és hogy egyáltalán hogy jutunk el a suliba. Szerencsére a buszon lehet jegyet venni, ami közvetlenül bevisz a központba, ahol az iskola is van. Elméletileg tehát nincs nehéz dolgunk, ráadásul amit lehetett megnéztem még anno a Google Earth-ön, ezért annyira nem aggódtam. A magabiztosságom először akkor ingott meg, amikor jegyet akartunk venni és először nagyon meglepődött a buszsofőr, majd kézzel-lábbal mutogatta, hogy az a másik irányba van... Fordított közlekedés, sikerült elfelejteni.

A másik elbizonytalanodás akkor jött, mikor a városközpontban leszálltunk a buszról. Ok, de most merre. Térkép szerint innen látni lehetne a sulit. Hát nem lehet. Arkady gps-e éppen nem talált jelet, így jobb híján elkezdtünk egy hátitáskás lány csapatot követni, mert diáknak néznek ki és ők biztosan oda mennek. Nem oda mentek. :)

Némi szerencsétlenkedés és bolyongás után végül megtaláltuk a sulit. A bejáratnál egy hölgy fogadott minket, aki megfelelő sebességgel, tagolva és jól artikulálva üdvözölt minket és megadta a szükséges infokat, hogy hová menjünk és mit csináljunk. (Mint később kiderült ő az iskola igazgatója - hiába fontosabb vendégek elé illik kijönni :) )

Rövid eligazítás után kezembe nyomtak egy papírt, hogy majd azzal jöjjek vissza 10-re. Ezért kellett annyira sietni... Végül 10:30-kor végre történt is valami, átvonultunk egy másik épületbe, ahol meghallgathattuk az üdvözlő prezentációt és legalább lemondták, hogy mire számíthatunk a mai nap folyamán. A prezi után következett egy kis városnéző és ismertető túra, a legfontosabb helyiségekkel (posta, buszbérlet vársárlás, mi merre van, stb.) majd ismét szélnek eresztettek minket, hogy jöjjünk vissza majd 4 és 5 között befizetni a könyveket.

Nice, de addig mit is csináljunk? Először is Ark-kal elmentünk buszbérletet venni, majd ha már ez megvolt, akkor irány a Saintbury's bevásárolni. Némi Dr. Pepper-rel és félkész kajákkal felszerelkezve (3 db 5 fontért, szigorúan csak akciósakat veszünk... :) ) elindultunk haza felé. Ark nagyon határozottan szállt fel a buszra, pedig szerintem a túl oldalon kellett volna, de a reggeli mutatványom után inkább nem erősködtem. Természetesen ez pont nem az a buszunk volt, ami a városközpontban fordul meg, így bár nem terveztük, de már első nap megnéztük a fél várost, mert ez a busz ÉNY-DK irányban az egész várost bejárja... Útközben megbeszéltük, hogy sokat fizettünk a bérletért, így minimum, hogy sokat is kell buszoznunk. :) Ezt teljesítettük is: fél óra helyett 2 óra volt a hazaút. 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://smalladventuresofmylife.blog.hu/api/trackback/id/tr252178871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása