HTML

Kalandjaim Bristolban

Egy hónapos bristoli nyelvtanfolyamom története.

Friss topikok

Linkblog

2010.07.30. 21:52 Arwald

5. fejezet, melyben új cipője lesz

A hétfőben az a jó (már ha a hétfőben bármi jó lehetne), hogy ez az egyik nap, amikor nem kell korán kellni. Így volt időnk kipihenni a hétvégét. Kivételesen nem késtünk el suliból sem és szinte már meg sem lepődtünk, hogy új hét lévén új tanárt is kaptunk. Edward biztosított minket, hogy ő legalább egy hónapig itt lesz, így végig viszi a csoportot és nem lesz több változás. Az előző tanárunk, Chris szerintem lényegesen jobb volt, ő alabból magára tudta vonni a figyelmet, nem kellett imindig külön kérnie, hogyha szól, hogy akutális páros/hármas/négyes megbeszéléses feladatoknak vége, akkor annak legyen is vége, mert ismét ő beszél... Na mindegy, ez van, ebből kell kihoznunk a legtöbbet. 

Ja, majd' elfelejtettem! Az új héttel új könyv is járt. Ez csak azért vicces, mert az előzőből kemény egy oldalt vettünk... Bár így persze sokkal jobban mutat, hogy 15 fontért 4 könyvet kaptunk, nem hármat... :)

Mivel ezen a napon csak egy óránk van, így már déltől szabadok vagyunk, ami pont elég arra, hogy az ember a délutánt a vásárlásnak szentelje. A Primarkt-ban akkorát csalódtam múlt héten, hogy már be sem mentem, hanem az orosz srácokkal elindultunk az ottani Váci utcán. Szükségem volt egy új cípőre, mert régi már elég viseletes volt, így én elsősorban erre koncentráltam, míg a többiek mindenre, ami megvehető. :) Hiába, Moszkva drága hely, mint tudjuk. Kb. a harmadik üzletben, ahová betértem, már láttam valami olyat, ami megfelene az elképzelésimnek és pénztárcámnak is, mert 60 font helyett 16-ért adtak egy fehér Londsdale-t. :) Mindezzel együtt még hagytam érlelődni a dolgot és tovább indultunk. Ez követően kb. 1,5 órára leragadtunk az egyik üzletben, mert Ark kitalálta, hogy öltönyt vesz, aztán hozzá cípőt is... Ezek után végig másztunk még egy plázát, ahol szintén venni kellett egy kellően drága papucsot. Érdekesek ezek az oroszok, lazán elszórnak több száz fontot, aztán meg sírnak, hogy sokat költöttek. Nagyjából ekkora már megérett bennem, hogy visszamegyek a cipőért (időközben még voltunk néhány boltban), de egy másik vásárló utcát érintve. Itt futottunk bele, helyi Apple boltba, ami a magyarokkal ellentétben arra volt kihegyezve, hogy itt ingyen lehet netezni és közben kipróbálni a különböző Mac-eket, iPhone-okat és iPad-eket. Ez utóbbinak én sem tudtam ellenállni és nyomsztó tömegemet egy kisgyerek mellé helyezve rövidesen megkaparintottam egyet. Tényleg jópofa, jó lehet rajta netezni és simán el vagy vele egy félórát, úgy, hogy észre sem veszed. Egyszer. Napi használatban azonban nem világos, hogy mit is lehetne vele kezdeni. Telefonnak nagy, gépelni elég kényelmetlen rajta és mivel ez egész tulajdonképpen egy nagy kijelző, ezért sérülékeny. Szóval nem igazán értem, de biztos jó valamire. :)

Végül visszaértünk a bolthoz és sikerült elég jó áron megvenni a cipőt, úgyhogy elégedettem távoztam az üzletből. Kifelé még észrevettem egy feketét is, azt még olcsóbban 15 fontért adták, így lehet nem most jártam itt utoljára... :) 

2 komment

Címkék: vásárlás suli cipő bristol csoportársak


A bejegyzés trackback címe:

https://smalladventuresofmylife.blog.hu/api/trackback/id/tr802188070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Švejkyně 2010.07.31. 21:54:05

Majd azért alkalom adtán a Primarkba is ugorj be légyszi egy pizsinaciért! Írtam emailt is, de biztos, ami biztos. Elvileg 4 font. Cuppantás!
süti beállítások módosítása