Kalandjaim Bristolban

Második hétvégém Bristolban nem ígérkezett éppen csendesnek és nyugisnak. Még alig keltem fel szombat reggel, amikor is már azon kaptam magam, hogy Bristol Temple Meads vasútállomáson (Kb. mint nálunk a Keleti) egy automatából masszírozom ki a jegyeket. Kissé zavarba ejtő, hogy 2 oda-vissza útra 13 (mágneskártyás) jegyet adott ki, mert az sem tudtuk a beengedő kapunál melyiket kéne használnunk. Ezt első körben nem tudtuk meg, mert éppen elromlottak, mikor odaértünk, így mindegyik nyitva volt...

A vonaton végül megkértem a szemben ülő nőt, hogy magyarázza el, hogy működik ez a jegyrendszer, melyik jegy mire jó, mert baromi nem igazodunk ki. Nagyon kedélyesen és értetően (!) elmagyarázta, hogy van ugyebár 2-2 jegy az oda-vissza útra, aztán van 2-2 jegy a helyfoglalásokra, van 2-2 az esetleges útlemondásokra és van +1 VOID felirattal, azt ő sem tudta pontosan, de valami reklamásra lehet jó. Már ennyivel okosabb voltam a holnapi brighton-i utamra. :) 

Cardiff-ba meglepően gyorsan, mindössze 45 perc alatt megérkeztünk. Az első boltban sikerül venni egy mini várostérképet, így ezt is letudtuk (ezt a műveletet egyik másik állomáson sem sikerült megismételni...). Elhagyva az állomást egyből szembesülnöm kellett a részben felhős, 20 fok mit is jelent valójában: erősen borult, hatalmas széllel. Én persze egy száll pólóban érkztem... Szerencsére a város nem túl nagy, így viszonylag könnyen és gyorsan megtaláltuk a Cardiff-i Várat. Mivel rossz irányba indultunk, ezért sikeült teljesen megkerülni, mire elértünk a bejáratot...

Maga a vár elég érdekes, mert több részre oszlik. Legelőszőr a rómaiak itt erődöt 2.000 éve, amely 4 átépítéssel 400 évig szolgálta a katonaságot. 1100 környékén az angliát meghódító csapatok építettek itt erődöt, amelyet 1170-ben alakították át kőépítménnyé. Ez viszont még ma is látható! Nagyjából úgy, ahogy akkor nézhetett ki. Komoly kár csak az angol polgárháborúban érte, lévén amikor építették, akkor még úgy tervezték, hogy az ágyutüzet is jól bírja... A vár ezekután sokáig elhagyatott volt és csak az 1700-as évek 2. felében lett gazdája, aki szerencsére nem bontatta el. Inkább nem messze tőle kezdett építeni új egy kastélyt, amit utódai is folytattak. Így egy egész szép kis kastély lett belőle.

A - mintegy röpke 3,5 órás - "várnézézést" városnézéssel folytattuk, majd némi hirtelen felindulásból elkövetett KFC-s ebéd után a nap hátralevő részét a városi parkban töltöttük, hol sétálva, hogy kicsit heverészve. Szívesen maradtunk volna még egy kicsit, de indult vissza a vonatunk, így mennünk kellett. Hazafelé pedig már azon gondolkodtam, hogy ezzel és a holnapi brighton-i utammal együtt egy hétvége alatt átutazom fél Angliát. :)

Ricsiékkel még vasárnap megbeszéltük, hogy ők sajnos nem tudnak jönni Bristolba, ezért az egyetlen lehetőség a találkozásra, ha én megyek. Ezt szívesen is tenném, de elég riasztóan hatott a 4 órás vonat (átszállással) vagy az 5-5,5 órás busz út (mindig rá kell jönnöm, hogy azért, mert nálunk kis túlzással szinte minden 3 órán belül van vonattal, itt nem :) ). Raádásul drága és mivel hétvégén ők dolgoznak, ezért mindenképpen úgy kéne mennem, hogy a hétfőt ott töltöm. Annyiban maradtunk, hogy ezt még át kell gondolnom és beszélek a sulis rendezvényszervezőkkel, hátha tudnak valami olcsóbb megoldást.

Kedden végre lejutottam a rendezvényszervezők irodájába, ahol némi tanakodás után sem lettem okosabb. Semmi érdemlegeset nem tudtak mondani, csak hogy a busz szokott olcsóbb lenni, nézegessem a National Express-t, ők most 30 fontért látnak utat, csak oda... Ezzel lettem sokkal előrébb...

Lelombozottságom némileg oldandó, elindultam a bristoli sci-fi üzletet, a Forbidden Planet helyi üzletét megkeresni, mivel kéne néhány könyv, ami Magyarországon nem kapható. Az üzlet egész jó, viszonylag nagy könyvválasztéka van és minden kapható, amit - ha nem rajongó - az ember amúgy tökéletesen feleslegesenek talál, gondolok itt olyan alkalmi vételekre, mint az 1:1 arányú alien-maszk 2.500 fontért vagy 1:4 nagyságú vasember figura 1.500 fontért. :) A keresett könyveket végül nem találtam, csak egyéb műveket a szerzőktől és mivel a pontos angol címekre nem emlékeztem, ezrért inkább az eladókat sem vegzáltam vele. Nem akartam úgyjárni, mint Shakespiare Viharjával... :)

Szerdán úgy döntöttünk a csoport jó részével, hogy az órák után közösen megnézzük az SS Great Brittant, Brisolt egyik büszkeségét, a világ első propelleres gőzhajóját. Bristolban készült az 1.800-as évek közepén és gyönyörűen fel van újítva, egy külön dokkban áll a kikötőben. Mivel a többiek nem akartak gyalogolni, ezért lazák voltunk és komppal mentünk. A pénztárnál aztán hamar lelombozták a lelkesedésünket, mikor közölték, hogy egy óra múlva zárnak, a tárlat/hajó teljes  bejárásához pedig kb. 2 óra szükséges, szóval gondoljuk át, hogy be akarunk-e menni, mert záráskor kiterelnek mindenkit. Mivel diákkal is 10 font a belépő, ezért inkább szanáltuk. "Majd pénteken, akkor lesz elég időnk." 

Ezután elindultunk megkeresni a Cabot Tower-t, amit még 1643-ban építettek, hogy szemmel tarthassák az ellenséges csapatokat (ekkor zajlott az angol polgárháború) és a tüzeket. Ez persze a folyó túloldalán van, híd mindkét irányban csak fél óra gyaloglásnyira, így ismét komp. Hosszas séta után megtaláltuk a tornyot, ami egy dombon van a város közepén és nagy park veszi körbe. A szerencsénkre jellemző, hogy ez nem be volt zárva, hanem le volt zárva... A toronyhoz ugyanis már legalább 100 éve nem nyúltak így kicsit rossz állapotban van, konkrétan életveszélyes. A helyreállítás 400.000 fontba kerül, örömmel tudatták a jó hírt több táblán, hogy a fele már megvan... :) (lehet itt is választások lesznek ősszel...). Szóval a szerdai nap kettőből semmi. Inkább haza is mentem.

Otthon aztán láttam Ricsiék levelét, hogy segítendő a döntéshozatalt, állják a  brightoni út felét. Rövid skype-os beszélgetés után megvettem a jegyet. Sajnos csak kártyával lehet fizetni és a jegyeket az automatából felvenni is csak azzal lehet, amivel megvettem.Így nem túl jó árfolyamon terhelték a kártyámat... De legalább simán ment, minden probléma nélkül. Ezek után csütörtökön végre eljutottam Primarktba, ahonnan végül 2 inggel távoztam. Észre se vettem és már vége volt ennek a napnak is. :)

Péntek lévén megvolt a második Lecture Studies óránk, melynek keretében egy adott témáról szóló előadást hallgathatunk meg. Ez első az agyról szólt, ami mindenki számára egyformán érhető volt, hiszen a latin nevek, angolul is latin nevek... Viszont az e-heti már Barbadosról szólt. Az egyik tanár, Andy tartotta, aki félig barbadosi. Érdekes jól összerakott anyag volt, a végén még solo calipso táncot is tanultunk. Itt azért remekül megmutatkozott a különböző nemzetek vérmérséklete: a spanyolok első szóra kint voltak az első sorban, persze én is és az oroszoknak sem kellett kétszer mondani. A kínaiak, taiwaniak, franciák mind ülve nézték...

Óra után ebéd a főtéren. A hétvégén rendezik a helyi Sziget Fesztivál megfelelőjét, így rengeteg árus és zenei sátor van a város több pontján. Az egyiknél találtam sült kolbászt, ami marhából és báránybók készült és egy baquette-be rakják bele, utána kecsáp, mustár izlés szerint. Vettem is egyet gyorsan, szolíd 4 fontot kértek érte... Külön mókás, hogy a város több pontján van elveszett gyerekek sátra. Itt lehet érdeklődni, ha valaki több gyerekkel indult el, mint amennyivel aktuálisan rendelkezik. Miután hozzáláttam kis szendvicsemhez észre vettem egy kb. 5 éves kislányt, aki láthatólag nagyon kétségbe volt esve, mert senki ismerőst nem látott. Könny szökött a szemembe. Na nem azért, ennyi emberség szorult belém, hanem most értem a mustáros részhez, ami nagyon nem olyan mint nálunk. Kegyetlen erős. Olyan, mint mikor a szénsav felszáll az orrodba, csak ez csíp és mar és ez minden falatnál előlről kezdődik. Bőgve ettem a mega szendvicset... :)

Ezek után elmentem felvenni a jegyeket. Legnagyobb meglepetésemre nem kettőt, hanem hetet (7-et) adott az automata. Fogalmam sincs miért kell ennyi, de inkább több legyen, mint kevesebb. :) Visszafelé még megnéztem a Saint Mary's Redcliff templomot. Kivülről nem tűnik valami nagyszámnak, mert elég mocskos a körülötte lévő nagy forgalom miatt. Bent azonban gyönyörű, mai napig működő templom, amit kicsit múzeumnak is használnak, ugyanis bemutatják az elmúlt 1.000 évben a templomhoz kötődő híresebb személyeket is. Pl. a mai napig itt őrzik a John Cabot által 1497-ben, Amerikai felfedező útjáról visszahozott bálna csontot. Ezeket leszámítva számomra a templom, azért volt érdekes, mert remekül mutatja, hogyan nézhetne ki egy magyar templom, ha nincs a török kor. Rengeteg több száz éves sírkövet lehet felfedezni a padlóba ágyazva, akik a város egykori prominens emberei voltak és mivel sohasem rabolták ki a templomot, ezért mai napig háborítatlanok.

Visszaérve a suliba összefutottam egyik csoportársammal, aki gyorsan megtudakolta, hogy nem lenne-e kedvem a hétvégén valahová elutazni Bristolon kívül. Mondtam, hogy benne vagyok, de nekem csak a szombat jó. 2 órás tanakodás és keresgélés, jegyár nézegetés, tervezgetés és a szerda esti jegyvásárláson felbuzdulva, hirtelen ötlettől vezérelve vettünk 2 jegyet Cardiff-ba, Wales fővárosába, mondván ott van egy kastély, amit érdemes megnézni. Ezek után már elég érdekes hétvégének néztem elébe... :)

A hétfőben az a jó (már ha a hétfőben bármi jó lehetne), hogy ez az egyik nap, amikor nem kell korán kellni. Így volt időnk kipihenni a hétvégét. Kivételesen nem késtünk el suliból sem és szinte már meg sem lepődtünk, hogy új hét lévén új tanárt is kaptunk. Edward biztosított minket, hogy ő legalább egy hónapig itt lesz, így végig viszi a csoportot és nem lesz több változás. Az előző tanárunk, Chris szerintem lényegesen jobb volt, ő alabból magára tudta vonni a figyelmet, nem kellett imindig külön kérnie, hogyha szól, hogy akutális páros/hármas/négyes megbeszéléses feladatoknak vége, akkor annak legyen is vége, mert ismét ő beszél... Na mindegy, ez van, ebből kell kihoznunk a legtöbbet. 

Ja, majd' elfelejtettem! Az új héttel új könyv is járt. Ez csak azért vicces, mert az előzőből kemény egy oldalt vettünk... Bár így persze sokkal jobban mutat, hogy 15 fontért 4 könyvet kaptunk, nem hármat... :)

Mivel ezen a napon csak egy óránk van, így már déltől szabadok vagyunk, ami pont elég arra, hogy az ember a délutánt a vásárlásnak szentelje. A Primarkt-ban akkorát csalódtam múlt héten, hogy már be sem mentem, hanem az orosz srácokkal elindultunk az ottani Váci utcán. Szükségem volt egy új cípőre, mert régi már elég viseletes volt, így én elsősorban erre koncentráltam, míg a többiek mindenre, ami megvehető. :) Hiába, Moszkva drága hely, mint tudjuk. Kb. a harmadik üzletben, ahová betértem, már láttam valami olyat, ami megfelene az elképzelésimnek és pénztárcámnak is, mert 60 font helyett 16-ért adtak egy fehér Londsdale-t. :) Mindezzel együtt még hagytam érlelődni a dolgot és tovább indultunk. Ez követően kb. 1,5 órára leragadtunk az egyik üzletben, mert Ark kitalálta, hogy öltönyt vesz, aztán hozzá cípőt is... Ezek után végig másztunk még egy plázát, ahol szintén venni kellett egy kellően drága papucsot. Érdekesek ezek az oroszok, lazán elszórnak több száz fontot, aztán meg sírnak, hogy sokat költöttek. Nagyjából ekkora már megérett bennem, hogy visszamegyek a cipőért (időközben még voltunk néhány boltban), de egy másik vásárló utcát érintve. Itt futottunk bele, helyi Apple boltba, ami a magyarokkal ellentétben arra volt kihegyezve, hogy itt ingyen lehet netezni és közben kipróbálni a különböző Mac-eket, iPhone-okat és iPad-eket. Ez utóbbinak én sem tudtam ellenállni és nyomsztó tömegemet egy kisgyerek mellé helyezve rövidesen megkaparintottam egyet. Tényleg jópofa, jó lehet rajta netezni és simán el vagy vele egy félórát, úgy, hogy észre sem veszed. Egyszer. Napi használatban azonban nem világos, hogy mit is lehetne vele kezdeni. Telefonnak nagy, gépelni elég kényelmetlen rajta és mivel ez egész tulajdonképpen egy nagy kijelző, ezért sérülékeny. Szóval nem igazán értem, de biztos jó valamire. :)

Végül visszaértünk a bolthoz és sikerült elég jó áron megvenni a cipőt, úgyhogy elégedettem távoztam az üzletből. Kifelé még észrevettem egy feketét is, azt még olcsóbban 15 fontért adták, így lehet nem most jártam itt utoljára... :) 

Pénteken abban a nem mindennapi élményben részesültünk, hogy már második napja volt ugyanaz a tanárunk. Most, hogy végre nem az ismerkedéssel kellett kezdeni, már volt időnk olyan fontos, a mindennapi élethez nélkülözhetetlen mondatokat megtanulni, mint: How much wood would a woodchuck chuck, if a woodchuck could wood chuck? Ennek felolvasását kéretik 2 mp alatt abszolváni... :) Ha esetleg valaki szeretne a mondat mélyére ásni és meglátni a mögöttes filozófia tartalmat, annak egy kis segítség: a woodchuck a harkáj, a chuck a dobni szinonímája (szleng). Így sem jobb? Valóban. A mondatnak kb. semmi értelme, de arra nagyon jó, hogy szemléltesse hol vannak a szünetek az angol mondatokban és mivel semmi értelme, ezért mindenki meg is jegyzi, zseniális. :) Szóval a szünetek:  How much wood | would a woodchuck chuck,| if a woodchuck | could | wood chuck?

Ezen túl esve kiderült, hogy következő óránk nem is a suliban lesz, hanem valahol teljesen máshol. Egy eltévedés miatti hosszabb kitérő után végre megtaláltuk a helyszínt. Ez van, ha valaki olyannak adják az egyetlen térképet, aki az sem tudja, hogy kell fogni és csak elindul valamerre, a többiek meg követik, mondván nála van a térkép. Szerencsére még időben kicsavartam a kezéből, mielőtt a város másik végében kötöttünk volna ki... :) Az órát egy moziban tartották meg (ilyenen sem voltam még), ezek tematikus előadások lesznek valamilyen konkrét témában hétről hétre. Első alkalommal az agyról volt szó. Mivel a latin angolul is latin, így mindenki azonos szinten értette az előadást... :)

Ezután 4,5 óra szabadidőnk volt a következő óráig. Mivel ebédidő volt, ezért néhány csoporttárssammal beültünk egy közeli kínai étterembe, mert délben akció van és 8 fontért annyit ehetünk, amennyit akarunk. Nyelvi nehézségekbe itt sem ütköztünk, ugyanis fogalmunk nem volt mit rendelünk, lévén magyarul sem tudtam volna. Szerecsére a legtöbb fogáshoz adtak kanalat, csak a báránybordáknál kerültem bajba. Megkértem a pincért, hogy mutassa meg hogyan kell haszlni, de valahogy sehogy sem akart összejönni. A végén kézzel kellett megoldanom, ha nem akartam lemaradni róla... :)

Ebéd után Ark-kal elindultunk megkeresni Bristol jelképét, a 150 éves Cliffton Suspension Bridge-et, ez az ottani Lánchíd. Hosszas mászkálás után végül sikerült megtalálni. Tényleg nagyon impozáns, ahogy 75 méterrel magasodik a folyó(?) fölé és panoráma fantasztikus. A fényképek megtalálhatóak facebook-on. Kicsit furcsa érzésem volt, hogy vajon minek is épült. Gyönyörű, kétségtelen jó, hogy van, turista látványosság, de 300 méterrel arrébb már sík a terep, szóval nem áthidalhatatlna problámát válott ki... :)

Este megtartottuk az első csoportbulit is. Másfél órán keresztül különböző night club-okat kerestünk (night club-nak itt az éjszaka is nyitvatartó, zénés bárokat hívják). Mivel az egyik helyre nem engedtek be 18 éven aluliakat, a másik helyre pedig short-ban nem lehetett bemenni, ezért kénytelenek voltunk az iskolával valamilyen, eddig általam fel nem derített kapcsolatban álló Zoom Bar-t választani. "Lame place" mondta az egyik francia csaj, akit megkérdeztem, hogy milyen hely. Igaza volt. Kis tánctér, kis wc, drága árak, minden, amitől rossz lesz egy hely. Ezek után még félórát töltöttünk azzal, hogy szobatársam feltétlen óhajának megfelelően, az általa kinézett 16 éves török csajt és barátnőjét különböző buszmegállokba kisérgessünk, hátha lesz belőle valami... Biztos én öregszem, de ezt már nem tudom élvezni... Végül persze nem lett semmi, de így végre haza mehettünk, mert már nagyon untam magam.

Szombaton dében aztán sikerült nagynehezen felkelni. Rövid tanakodás után meggyőztem Ark-ot (aki nagyon levert volt az előző este után, pedig nem tudom mit várt...), hogy menjünk el a botanikus kertbe, mert olcsó. Kisebb kerülővel sikerült megtalálni és tényleg olcsó volt, mert mint kiderült ez az egyetem botanikai karának tankertje, ezért diákoknak igyenes. :) Két kifejezetten érdekes része volt, amit máshol eddig nem láttam. Az egyik a kínai gyógynövény kert, amely állítólag ez az egy van Európában. Megépítése szigorú, 3.000 éves hagyományokat követ, miden növénynek meghatározott helye van, amit a jing-jang szerint helyeznek el. A másik az őstörténeti növényeket bemutató kertrész, ahol azt lehet megtekinteni, hogy mit ettek a dinók. :)

Vasárnap Ark az orosz csoporttársakkal Londonba ment. Így egyedül vágtam neki a városnak. Erre a napra a Blue Reef (kék szírt, zátony) Aquariumot néztem ki. Nem olcsó a belépő, diákkal is majdnem 4 rongy. A jegyárban viszont benne van az aquariumhoz kapcsolódó 3D-s Imax mozizás is, szóval valahol érthető. Napi 3 filmet adnak, a középsőt kétszer. A buszom sajnos 20 percet késett, ezért lecsúsztam az első filmről, aminek nagyon nem örültem, tehát ez van. Az akvárium meglepően kicsi, egy kvázi tengerparti várostól, ahol nagy hagyománya van tengeri hajózásnak, nagyobbra számítottam. Összehasonlításképpen a Tropicarium nagyobb. Az Imax-es filmek viszot tényleg nagyon szépek és jól átjön a 3D-s hatás. A Cápák c. flimben van egy jelenet, amikor kis medúzák között úszunk, na az tényleg olyan volt, hogy "lejött a vászonról" és azt hitted, hogy mindjárt az arcodhoz ér. :) Az akváriumban készült képeket szinten a facebook-on találjátok. 

Nem bántam meg, hogy megnéztem, pláne annak fényében, hogy Ark éjfél körül ért haza, mert lekésték a vonatjukat és Bristolban már busz sem volt, így jöhetett taxival. :) Ezzel szemben én már este 7-re hazaértem, igaz meglehetősen fáradtan, de volt időm pihenni egy kicsit és ráébrendi, hogy ugyan észre sem vettem, de már el is telt egy hét. :)

Szerdán az első napon a héten, mikor már 9-re kellett mennünk, annak rendje és módja szerint elkéstünk. A reggeli csúcsforgalomban ugyanis a buszok nem a meghirdetett 25 perces menetidőtartják, hanem 45 percet (igaz, ezt legalább stabilan)... Ebben csak az csempészet némi izgalmat, hogy a suli elég szigorú szabályokat alkalmaz, amiket több féle formában személyesen is megkaptunk (szóban és írásban), valamint minden teremben ki van függesztve. Ezek egyeke, hogy 10 perc késés után már nem engednek be az órára. Szóval kicsit izgultunk, mert futva is negyed órát késtünk...

Legnagyobb meglepetésünkre tanár sehol sem volt, így nyugodtan helyet foglalhattunk. Mikor már fél órája hiányzott a tanár, akkor azért már lementünk megérdeklődni, hogy mégis mi a helyzet. Néhény perc múlva személyesen az igazgatónő jött és tudatta, hogy nagyon sajnálja, de nem tudják elérni Deborah-t, nem tudni mi van vele. A következő óra biztosan meg lesz tartva, az elmaradtat pedig pótolni fogják, de addig szabadok vagyunk. Így kimenten némi reggeliért a Saintbury's-be és visszafelé a cafeteria folyósóján felfedeztem némi friss, forró kávét, mivel senki nem volt, akitől érdeklődni lehetett volna, ezért nemes egyszerűséggel kiszolgáltam megam. :) Mint később kiderült ez a tanároknak van kikészítve... :)

A következő órára már tényleg kaptunk új tanárt, Andy-t és megtudtuk, hogy pénteken lesz az órapótlás. Ok, ezt is letudtuk. Délután végre eljutottam a Primemark-ba, ami nagy csalódás volt, mert kb. semmi megvételre érdemes dolgot nem láttam, így üres kézzel tértem haza, angolozni.

Csütörtökön kiderült, hogy mégsem Andy lett a végleges tanárunk, hanem egy új srác, Chris. Eddig ő tűnik a legjobbnak, szóval nem bántam a cserét. Az egyetlen, amit nem értek, hogy miért kellenek a könyvek, ha nem is használjuk őket, két nap alatt egyiket sem használtuk, pedig hármat is kaptunk...

Délután hosszabb keresgélés után, nagy nehezen sikerült megtalálni a Tourist Information Center-t. Ez elsőre nem hangzik nagy mutatványnak egy olyan városközpontban, ahol minden sarkon van térkép, csak amit a térkép jelöl az mindennek kinéz, csak információs központnak nem. Alaposan körbejárva az épületet végül a közeli múzeum recepciósától kérdeztem meg, hogy merre kéne megtalálnom. Ő készségesen elmagyarázta, hogy egy éve elköltözött... Végül megtaláltam és sikerült normális képeslapot, bélyeget és szolíd 15 fontért egy könyvet venni Bristolról. A kapitalásta hajlam itt elég jól érezhető volt, ugyanis egy sima 10 lapos kis füzet 3 font, amiben néhány képpel és 3 mondattal bemutatják, hogy mit érdemes megnézni. Aki ennék egy kicsit is többre kíváncsi, az 10-12 font alatt nem talál semmit... (A többi szokásos giccsről és gagyiról már ne is beszéljünk. :) )

Közel 20 fonttal szegényebben és nem egészen őszinte mosollyal az arcomon távoztam az üzletből és csak remélhetem, hogy nem bánom meg a könyv megvételét. (Update: eddig nem bántam meg, bár még csak a 10. oldalon tartok. :) )

Kedden szerencsére csak 12:40-től van óránk, így vége kénylemesen kialudhattuk magunkat. A csoport szerencsére elég vegyesre sikerült, a legtöbben Spanyolországból, Oroszországból és Taiwanról jöttek, de van pl. német, olasz-szlovén, kínai, portugál és török is. Kis hazánkból eddig még nem talákoztam senkivel, de állítólag mutatóba akad néhány magyar is elvétve. :)

Az órák meglepően gördülékenyen és gyorsan teltek, értettem mindent és mindenkit (habár ez nem volt mindig könnyű, mert a spanyol srácot hallgatva az volt az érzésem, hogy Győzike salgotarjáni angolját hallgatom, az egyik orosz srác pedig megsem próbál angol kiejtést használni, lévén ő orosz, ezért értsék meg így...), valamint megismertük a tanárnőnket, Deborah-t, aki az órák nagy részét fogja nekünk tartani. A lényeg, látszik, hogy érdekes társaság. :)

Az órák után meginterjuvoltam Ark-ot, hogy van-e kedve megnézni a híres nevezetes SS Great Brittan hajót, de mondta, hogy délután az oroszokkal megy valahová. Hát nem voltam túl boldog, hogy már lelépett velük, de hát ez van. Mivel egyedül nem volt kedvem megnézni, ezért inkább a Primarkt felé vettem az irányt. Félúton az üzlet felé, az egyik sarkon hirtelen ismerős arcokat pillantottam meg. A reptéri check-in-nél előttünk várakozó srácot a és keresztanyját. :) Mivel egy irányba mentünk kicsit beszélgettünk, kiderült, hogy békéscsabaiak és sajnos csak egy napra jöttek be városba, de ha már itt voltak és találkoztunk, akkor úgy döntöttünk, hogy együtt elmegyünk és megkeressük a híres hajót. Némi térképnézegetés és egy órás séta után végülis megtaláltuk, de amilyen szerencsém nekem lenni szokott természetesen éppen privát party volt, szóval csak nem tudtuk megnézni. :) Visszafelé a városközpontba még beszélgettünk egy 20 percet, majd mindenki ment tovább a maga útján.

Miután hazaértem nem sokkal Ark is megérkezett és elnézést kért, amiért úgy otthagyott, mondta hogy ő sem volt oda az ötlettől, de sok orosz csak oroszok között érzi jól magát, de igyekszik majd nem állandóan velük lógni. Ámen. Meglátjuk mi lesz ebből. :) De addig gyorsan elhúztunk aludni, mivel már nagyon késő volt és másnap is korán kellett kelnünk.

 Hétfőn 4 órányi alvás után, reggel 7-kor keltünk nem egészen őszinte mosollyal az arcunkon. :) Gyors mosdás és egyebek, majd a konyhába kikészített cornflakes elfogyasztása után már indultunk is a suliba. A házigazdától még az éjjel megkérdeztem, hol lehet jegyet vagy bérletet venni és hogy egyáltalán hogy jutunk el a suliba. Szerencsére a buszon lehet jegyet venni, ami közvetlenül bevisz a központba, ahol az iskola is van. Elméletileg tehát nincs nehéz dolgunk, ráadásul amit lehetett megnéztem még anno a Google Earth-ön, ezért annyira nem aggódtam. A magabiztosságom először akkor ingott meg, amikor jegyet akartunk venni és először nagyon meglepődött a buszsofőr, majd kézzel-lábbal mutogatta, hogy az a másik irányba van... Fordított közlekedés, sikerült elfelejteni.

A másik elbizonytalanodás akkor jött, mikor a városközpontban leszálltunk a buszról. Ok, de most merre. Térkép szerint innen látni lehetne a sulit. Hát nem lehet. Arkady gps-e éppen nem talált jelet, így jobb híján elkezdtünk egy hátitáskás lány csapatot követni, mert diáknak néznek ki és ők biztosan oda mennek. Nem oda mentek. :)

Némi szerencsétlenkedés és bolyongás után végül megtaláltuk a sulit. A bejáratnál egy hölgy fogadott minket, aki megfelelő sebességgel, tagolva és jól artikulálva üdvözölt minket és megadta a szükséges infokat, hogy hová menjünk és mit csináljunk. (Mint később kiderült ő az iskola igazgatója - hiába fontosabb vendégek elé illik kijönni :) )

Rövid eligazítás után kezembe nyomtak egy papírt, hogy majd azzal jöjjek vissza 10-re. Ezért kellett annyira sietni... Végül 10:30-kor végre történt is valami, átvonultunk egy másik épületbe, ahol meghallgathattuk az üdvözlő prezentációt és legalább lemondták, hogy mire számíthatunk a mai nap folyamán. A prezi után következett egy kis városnéző és ismertető túra, a legfontosabb helyiségekkel (posta, buszbérlet vársárlás, mi merre van, stb.) majd ismét szélnek eresztettek minket, hogy jöjjünk vissza majd 4 és 5 között befizetni a könyveket.

Nice, de addig mit is csináljunk? Először is Ark-kal elmentünk buszbérletet venni, majd ha már ez megvolt, akkor irány a Saintbury's bevásárolni. Némi Dr. Pepper-rel és félkész kajákkal felszerelkezve (3 db 5 fontért, szigorúan csak akciósakat veszünk... :) ) elindultunk haza felé. Ark nagyon határozottan szállt fel a buszra, pedig szerintem a túl oldalon kellett volna, de a reggeli mutatványom után inkább nem erősködtem. Természetesen ez pont nem az a buszunk volt, ami a városközpontban fordul meg, így bár nem terveztük, de már első nap megnéztük a fél várost, mert ez a busz ÉNY-DK irányban az egész várost bejárja... Útközben megbeszéltük, hogy sokat fizettünk a bérletért, így minimum, hogy sokat is kell buszoznunk. :) Ezt teljesítettük is: fél óra helyett 2 óra volt a hazaút. 

Visszatekintve nehéz elhinni, hogy alig másfél hónap telt el azóta, hogy május végén kiderült mégsem az államvizsgáról és álláskeresésről fog szólni a nyaram. Ez a 6 hét a szervezéssel és a munkával annyira sűrűre és eseménydúsra sikerült, hogy már csak azt vettem észre, hogy a reptéren állok és azt figyelem, hogy melyik kapunál kell becsekkolnom.

Ryan Air kedves meglepetése volt, hogy a szokásos 20 kg helyett csak 15 lehet a nagy táska, a kézi pottyász viszont 10 kg. Na ez nem kevés fejtörést okozott, hogy akkor mit, hova és hogyan rakjunk be, mert a nagy bőrőnd eleve 4 kg. A reptéri csomagmérleg forgalmát elnézve ez nem csak nekünk okozott kisebb logisztikai problémát. Az ötletgazda édesanyja meg gondolom már belehalt a csuklásba...

Még a check-in előtt anyu észrevette, hogy fél órát késni fog a gép, ami tulajdonképpen csak azért volt érdekes, mert az induló kijelzőkre ezt elfelejtették átvezetni és így a gép előbb indult 10 perccel, mint hogy egyáltalán megérkezett volna... :)

Félóra késéssel megúsztuk és végre gépnél voltunk. Kicsit érdekesen nézett ki, hogy ennyi ember hogyan fog beférni egy ekkora gépbe, mint ez (Boing 737-800), de aki sokat tetris-ezett anno, az tudja hogyan lehet ilyen helyzeteket megoldani. Miután nagynehezn leültem konstatáltam, hogy a szendvicsemet sikerült a táskámban felejteni, bár ennek utólag már örültem...

2,5 óra nyomorgás és 5 legörvény után (az egyinél legalább 30 métert süllyedtünk 1-2 mp alatt - legalább történt valami az úton :) ) siikerült egy darabban leszálni. A pilóta ugyanis olyan határozott szándékkal tette le a gépet, mintha az magától nem akarna leszállni. Pattantunk is egyett...

A szokásos tiszteletkör a város felett itt sem maradt el. Bristol gyönyörű a levegőből éjszakai fényben. Gondolom, mert az egyetlen ablak amin kiláthattam volna ekkorra már teljesen bepárásodott... 

Leszállás után egyből belém nyilalt, hogy milyen hideg is az a 15 fok így a 35 után... :) Némi labirintusos útvesztőkön át (nem értem ezt az ide-oda terelgetést miért szeretik annyira az angolok) megérkeztünk az itteni ellenőrzéshez. Érdekes volt a 2 folyosó megnevezése: EU members, UK. Aki nem innen van az ott fog elszáradni a kapuban? :) 

Innetől kezdve teljesen sima volt az út. A váróban egyből megtaláltam a transzferem, aki elvitt a szállásomra. Mivel Google Earth-ön már megnéztem hol fogok lakni, ezért megismertem a környéket és a házat és mutattam neki, hogy ott tegyen ki, megjöttünk. Nem nagyon értette, hogy értette, hogy mit szeretnék, pedig elég jól elmondtam, hogy már megnéztem, tudom hová kell menni, ő nem ott akart kirakni. Végül kiderült, hogy ő más címet tud, mint én. Gyors ellenőrzés és tényleg! Nem 52, hanem 51. Kiváncsi vagyok mit szóltak volna az 52-ben, ha éjjel f2-kor felcsengetem őket és közlöm, hogy akkor most beköltözök... :))))

Végül probléma nélkül bejutottam a szállásra. Rövid ismerkedés következett John-nal, a házigazdával és Arkady-val, a szobatársammal és már csak azt vettem észre, hogy hajnali 3 van. Gyorsan el is mentünk aludni, hogy legyen erőnk a (még hátra lévő) naphoz.

Chapter 0: The Arrival

It was funny to see in Ferihegy T1 (discount aircraft terminal of Budapest), that our plane will late half an hour, but it is only displayed on the arriving table. Other tables showed the original time, therefore you could see that the plane will take off at 22:00 and will arrive at 22:10... :)

Finally around 22:30 we could take off and after 2,5 hours flight and 5 turbulence (one of them caused ca. 30 meter loss from our heights within 1-2 secounds) plane was successfully landed at Bristol. I think it was quite a bit hard landing, but stayed in one piece. 

Bristol is obviously a beautiful city from the air, unfortunatly I missed it because the only window (witch I had a lookout from) was hazy this time. When I was getting out of the plane I really surprised, how cold could be the 15 C, against the 35 C. 

After the check-in I got my baggage and left the airport. Fortunatly I easily found my transfer and in 20 minutes I arrived to my host family. It was quite a good thing that the taxi driver knew the right address. I remembered housenumber 52 instead of 51. It could made a lot of fun, If I would go to the wrong address in the middle of the night... :)

So finally I arrived to the right address and after a short introduction to the host, John and my roommate, Arkady from Russia, we immidetly went sleep to have some energy for the rest of the day.

Szóval megigértem és csinálni is fogom, hétvégén visszamenőleg felkerül az összes tervezett bejegyzés. Addig is türelem. :)

Chapter -1: The promise

First of all I let you know I will do this blog recently, as I planned before. At the weekend I will upload any of planned blog entries with some photos of course. Stay tuned! :)