HTML

Kalandjaim Bristolban

Egy hónapos bristoli nyelvtanfolyamom története.

Friss topikok

Linkblog

2010.08.04. 14:45 Arwald

7. fejezet, melyben világgá megy.

Második hétvégém Bristolban nem ígérkezett éppen csendesnek és nyugisnak. Még alig keltem fel szombat reggel, amikor is már azon kaptam magam, hogy Bristol Temple Meads vasútállomáson (Kb. mint nálunk a Keleti) egy automatából masszírozom ki a jegyeket. Kissé zavarba ejtő, hogy 2 oda-vissza útra 13 (mágneskártyás) jegyet adott ki, mert az sem tudtuk a beengedő kapunál melyiket kéne használnunk. Ezt első körben nem tudtuk meg, mert éppen elromlottak, mikor odaértünk, így mindegyik nyitva volt...

A vonaton végül megkértem a szemben ülő nőt, hogy magyarázza el, hogy működik ez a jegyrendszer, melyik jegy mire jó, mert baromi nem igazodunk ki. Nagyon kedélyesen és értetően (!) elmagyarázta, hogy van ugyebár 2-2 jegy az oda-vissza útra, aztán van 2-2 jegy a helyfoglalásokra, van 2-2 az esetleges útlemondásokra és van +1 VOID felirattal, azt ő sem tudta pontosan, de valami reklamásra lehet jó. Már ennyivel okosabb voltam a holnapi brighton-i utamra. :) 

Cardiff-ba meglepően gyorsan, mindössze 45 perc alatt megérkeztünk. Az első boltban sikerül venni egy mini várostérképet, így ezt is letudtuk (ezt a műveletet egyik másik állomáson sem sikerült megismételni...). Elhagyva az állomást egyből szembesülnöm kellett a részben felhős, 20 fok mit is jelent valójában: erősen borult, hatalmas széllel. Én persze egy száll pólóban érkztem... Szerencsére a város nem túl nagy, így viszonylag könnyen és gyorsan megtaláltuk a Cardiff-i Várat. Mivel rossz irányba indultunk, ezért sikeült teljesen megkerülni, mire elértünk a bejáratot...

Maga a vár elég érdekes, mert több részre oszlik. Legelőszőr a rómaiak itt erődöt 2.000 éve, amely 4 átépítéssel 400 évig szolgálta a katonaságot. 1100 környékén az angliát meghódító csapatok építettek itt erődöt, amelyet 1170-ben alakították át kőépítménnyé. Ez viszont még ma is látható! Nagyjából úgy, ahogy akkor nézhetett ki. Komoly kár csak az angol polgárháborúban érte, lévén amikor építették, akkor még úgy tervezték, hogy az ágyutüzet is jól bírja... A vár ezekután sokáig elhagyatott volt és csak az 1700-as évek 2. felében lett gazdája, aki szerencsére nem bontatta el. Inkább nem messze tőle kezdett építeni új egy kastélyt, amit utódai is folytattak. Így egy egész szép kis kastély lett belőle.

A - mintegy röpke 3,5 órás - "várnézézést" városnézéssel folytattuk, majd némi hirtelen felindulásból elkövetett KFC-s ebéd után a nap hátralevő részét a városi parkban töltöttük, hol sétálva, hogy kicsit heverészve. Szívesen maradtunk volna még egy kicsit, de indult vissza a vonatunk, így mennünk kellett. Hazafelé pedig már azon gondolkodtam, hogy ezzel és a holnapi brighton-i utammal együtt egy hétvége alatt átutazom fél Angliát. :)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: turizmus utazás cardiff vár castle bristol


A bejegyzés trackback címe:

https://smalladventuresofmylife.blog.hu/api/trackback/id/tr122198492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása